Múlt vasárnap annyira szép idő volt, hogy egyáltalán nem volt kedvünk a kis szobánkban gubbasztani. Ennek a napsütés az egyik, az ágy és az íróasztal hiánya a másik oka. Még mindig a földön alszunk, én egy tv-s asztal mellett számítógépezünk, ami eléggé térd és derékpróbáló dolog, de reméljük már nem sokáig.
Szóval utunkat a Marina felé vettük. Ez az itteni kikötő neve. Brighton központjától kicsit több mint 1 mérföldre van, és egy teljesen kiépített kis városka. Nagyon szép házak vannak, beváráslóközpont, éttermek, mozi, játéktermek és persze a kikötő meg a hajók.
Vasárnaponként a mozi tetején a parkolóház egy részén nyitott piac van, egy gyümölcsös standot láttunk a többi más. Ruha, bútor, könyv, elektromos cigaretta, sakk, minden amit el tudsz képzelni.
Amikor szétnéztünk a próba jegyében megkóstoltuk egy lakókocsiból a csilis dogot, amiről kép ugyan nem készült, de felvesszük a listára. Kellemesen csípős volt, aki náthás annak csak ajánlani tudjuk, mert kiviszi a megfázást. A virsli inkább egy vékony hurkára emlékeztetett minket, de egy sajtburgernél tuti egészségesebb:-)))
Mivel sok időnk volt még a napsütésből elindultunk a kikötőben sétálni.
A tenger minimálisan hullámzott, minden remek volt.
Leértünk arra a részre, ahol hajók voltak, és ki volt írva, hogy lehet menni hajózni. 45 perc 8,5 font, és megkerüli a két Piert majd visszajön. (Pier: tengerbe benyúló móló) Mondtam Gábornak, hogy nosza. Akkor még komolyan is gondoltam, mert hisz mi baj lehetne. Éppen lekéstük a hajózást így majdnem 2 óránk volt a következőig. Ez volt a baj. Merthogy nézelődtünk a kikötőben ami nagyon szép volt, de nekem egyre jobban elkezdett az agyam motozni a félelmeken.
Elérkezett az idő, és beszállás előtt a jegyszedő megkérdezte, hogy biztos akarunk e menni. Merthogy a tenger hullámzik. Mondtuk, hogy tudjuk de szeretnénk. Én akkor már visszakoztam de Gábor hajthatatlan volt, így mentem vele. Főleg amikor láttam kis pici gyerekeket is, mondtam ha nekik menni fog, nekem mért ne menne. (sosem tanulok)
Ez a hajó volt az a hajó, mi a bal oldal második sorban ültünk a két szélső ülésen. Indulás előtt a jegyszedő elmondta, hogy hullámzás az van, ha valakinek nem tetszik az majd odamehet a középső részbe, de nem nagyon szabad felállogatni, és a végén még nevetett. na akkor én azt hittem, hogy ez csak vicc volt. Elindultunk. A kikötőben még semmi gond nem volt, tetszett a dolog, és érdekes volt a beton felé haladni.
Ahogy kiértünk a védett öbölből a hajó elkezdett dobálózni, a gyerekek sikítoztak, én ismét csak halál közeli állapotba kerültem. Rettegtem, hogy felborulunk, mert annyira hánykolódott a hajó. Persze a mi oldalunk felől volt erősebb a lökés, így mi az első pár perc után vizesek lettünk. Még vagy 10 perc telt el mire megkérdezték, hogy kér e valaki esőkabátot, de akkor már mindegy volt. Gábor közölte velem, hogy ne féljek amíg őt látom, és szorította a kezem, szval valószínűleg ez segített, de nem lettem rosszul. Egy ideig még úristeneztem amint jött egy-egy nagyobb hullám, de azután elkezdtem nézni a parti házakat.
Ilyen volt a tenger és a part a hajóról.
A kilátás magáért beszélt. Ez a része már nekem is tetszett. Sőt, mindent összevetve sokkal hamarabb megnyugodtam mint legutóbb a libegőn vagy a London Eyes-on.
Amikor visszaértünk már minden rendben volt.Túléltük.
De a tenger tényleg sós. Én arra az elhatározásra jutottam, hogy sose többet hajóra, de most, hogy eltelt már hat nap, lehet megpróbálnám. Talán menne riadalom nélkül, hiszen egyszer már túléltem.
És a végére a bizonyíték, hogy Vágási Ferinek annyira mégsem rossz a sorsa, mert megízlelte a tenger vizet.
