A múltkor sétálni vittük szokás szerint a kisasszonyt. Mivel éppen nem egy esős nap volt, mi csak kabátban voltunk, nem full eső álló kabátban. Persze Janka elaludt, az eső meg eleredt. Neki a szekeréhez van esőponyva, gyorsan fel is szereltük, de hogy mi ne ázzunk meg behúzódunk egy irodaház bejárata alá, hogy ott megvárjuk amíg csillapodik az idő.
Az emberek mentek ki és be kivel ebédidő volt. Egy fiatalember kinyitotta az ernyőjét és indult éppen ki az épületből. Meglátott minket és odajött, mondta, hogy itt az ernyője vigyük nyugodtan. Mondtuk, hogy köszönjük szépen, de nem kérjük, mert csak várunk egy kicsit míg csillapodik az eső, Minden rendben van, és menjen nyugodtan. Épp ezen hüledeztünk amikor a portás is kijött, hogy adjon e ernyőt nekünk vagy tud e segíteni. Megköszöntük neki is, majd hazafelé vettük az irányt. Ez, hogy a kisbabásokat így akarják segíteni még mindig furcsa.
Az, hogy idegenek dicsérik a gyereket már megszoktam. De ez az ernyős eset nagyon szép volt. Kicsin múlt, hogy a terhességi és kismama sírás nem tört ki rajtam. (Azt hittem, hogy csak a terhesség alatt lesz, de még nem múlt el)
