Mivel az idei tavaszon nem igazán éreztük a húsvét hangulatát az utolsó munkanapon (csütörtökön) befizettünk ismét egy vasárnapi kirándulásra. Az úticél Pourtsmouth és Isle of Wight. Reggel 8-50kor indultunk, ám most nem sütött a nap, hanem esett az eső. Miután elhagytuk Brightont az eső elállt, és a bbc előrejelzése szerint jó idő lett.
Az idegenvezetőnk most egy fiatalember volt Lee, akiről a Jóbarátokból Boldog Bobbi jutott eszünkbe miután leszokott az ivásról. Sehol egy vicces beszólás, semmi nagy érdekesség. nyoma se volt a kényszeres jókedvnek, sőt...
Pedig elmondta, hogy ez a kedvenc utazási célpontja az utazási iroda általa vezetett útjaiból. Ő volt az első olyan angol aki nem mosolygott állandóan, és amikor feltett nekem egy kérdést az is kiderült, hogy van humora. Megkérdezte, hogy hanyadszorra utazunk velük, mondtam neki, h ez a második alkalom. Elmeséltem neki, hogy az első Stonehenge volt, mivel én otthon régész voltam így az engem nagyon érdekelt. Akkor kérdezte tőlem, hogy kik építették Stonehenge-t az idegenek? Na ez az ő szájából tényleg egy vicc volt, és én nevettem is rajta. De az út többi részében csak elmesélte, hogy hol mi van, amikor a sárgák és a spanyolok lemaradtak és elvesztek, nem csodálkozott, nem tért ki a hitéből. Tette a dolgát.
Másfél órás buszút után megérkeztünk Portsmouth-ba. Itt tettünk egy rövid sétát a történelmi kikötőbe. A múzeumi részekbe nem mentünk be, arra most nem volt idő, de Gáborral elhatároztuk, hogy amint jó idő lesz és lesz szabad napunk átkirándulunk majd, és mindent megnézünk. 
Ezen a kiránduláson is voltak választható fizetős programok. Amin ha nem akartál részt venni akkor maradt a másik opció a shoppingolás. Mi ezeket mindig befizetjük, mert mégiscsak azért vagyunk itt, hogy megnézzük, illetve ezek a szervezett dolgok így olcsóbbak mint ha magad mész oda. Itt az első ilyen egy 170 méteres torony volt. A weboldala a következő, itt lehet róla többet olvasni: http://www.spinnakertower.co.uk
A lift 21,5 másodperc alatt ért fel az első szintre ami 105 méter magasan van. Innen lehet nagyon szépen kinézni, fényképezni. A felette levő szinten kávézó volt, nem is a kávé íze volt az igazán jó, hanem maga a kilátás körbe az egész városrészre, a tengerre. Efölött egy nyitottabb terasz van, ahol én a halálfélelemmel küzdöttem, és nem néztem szét, Gábornak tetszett.
Ahogy mentünk kifelé egy nagyon jól elkészített reklámfogás csaliját nyeltük be mi is szépen. Befelé menet volt egy plakát amit persze nem néztünk meg, a liftes fiú mondta, hogy álljunk egymás mellé és csíz, fényképezett. Kifelé menet egy nagy monitoron láttuk a képünket, és kiválaszthattuk, hogy mennyit szeretnénk fizetni, hogy különböző tárgyakon együtt mosolyogjunk a torony előtt. Igazi turistacsalogatás, mindenesetre jobban tetszett mint az, hogy itt mondjam ki az igent.
Itt lehet látni, hogy a régi és az új kikötő meg a hajók milyen jól megférnek egymás mellett.
Ezután hajóval átmentünk az anyaországból egy kis szigetre, a neve Isle of Wight. Igazi turistáknak való hely, nagyon sok látnivalóval. Van római korból fennmaradt ház fürdővel, 11. században épült templomok, kis középkori házak, fokhagymafarm, állatkert, minden ami érdekes és pihentető lehet bárki számára.
Mi az egyik ilyen kis falut néztük meg, és itt ittunk igazi angol szokás szerint délutáni teát. 
A tea mellé volt frissen sütött még meleg pogácsa, vajak, dzsem és persze tej. 
Igazából vagy egy gyilkosság hiányzott meg Mrs Marple vagy pedig kedvenc sorozatunk főhőse Doc Martin. Ez olyan nagyon angol dolog volt. Vagy csak nagyon jól meg volt csinálva a turistáknak, de ha így is volt nekünk tetszett.
Ezután busszal átmentünk a sziget legnyugatabbi felére. Ott a föld mozgása miatt a sziklákból darabok törtek le, és ezt lehet megnézni. Lehet fenn sétálni, futni a magaslaton, vagy pedig lenn a tengerparton. Opcionális. Mivel nem sok időnk volt mi libegővel mentünk le és fel. Életemben sose ültem ezeken nyugodtan. Aki ült már mellettem a libegőn az tudja, hogy amint kimegy a lábam alól a föld vagy a jajistenem vagy pedig a meg fogok halni mondatokat tudom csak kinyögni. És nem tudom nézni a szép tájat, illetve ha igen csak a legvégén. Mindenesetre dolgozom az ügyön. Itt is a két utolsó pár 10 méteren már tetszett, de az eleje meg a közepe borzalmas volt. Itt is készült turistacsalogató fénykép, ezen a teljes félelem van az arcomon. Legközelebb már mosolyogva fog menni, de mentségemre legyen most a bátortalanságom mellett a szél is. 
Még képek mert a látvány magáért beszél:
A világítótorony nem látogatható, de a sziklákhoz el lehet kishajóval menni és így meg lehet őket kerülni.
Ezután a sziget nyugati végéről egy kisebb hajóval visszakompoztunk az anyaföldre, majd hazabuszoztunk. Ugyan nem volt húsvéti a hangulat, de mégis jól éreztük magunkat nagyon.
