Brighton élete

Amikor márciusban az első esténket töltöttük a Grove Hillen Gábor mondta, hogy nevetve fogok erre visszagondolni. Nagyon vártam a napot, hogy mikor lesz az.

Nem volt kellemes minden reggel arra ébredni (füldugó ellenére), hogy a lakótársaink hangosan beszélgetnek, és minden reggel megkérdezik Gábortól, hogy WORK? Illetve nem volt jó minden nap azt figyelni mikor mehet az ember főzni. De aki valaha is élt mással másokkal együtt (nem önszántából) az tudja, miről beszélek.

Szerencsénk volt, mert nem jártuk végig Brighton összes ingatlan irodáját. Persze lehet, hogy éppen emiatt nem is a legjobb lakást találtuk meg, de nekünk első saját otthonnak Brightonban megfelel.

Egy hétig aggódtunk, hogy alkalmasak vagyunk e a bérlésre, és mi lesz, meg bírjuk e majd anyagilag. Aztán megkaptuk. Pénteken este a kezünkben a kulccsal és (fél évre aláírtunk minimum) mienk lett a lakás.

Másnap reggelre hívtunk segítséget költözni, mert hiába pár bőrönddel jöttünk ki Angliába, az első 2,5 hónap alatt azért összegyűjtöttünk ezt meg azt. Még szerencse, hogy egyszer nem egyeztem bele, hogy Gábor egy utcán levő kanapét hazahozzon, így azzal nem kellett most számolni a pakolásnál.

A képen látható a kis szoba ahol ezt a pár hetet eltöltöttük. A kisasztal és a jónak kinéző ám használhatatlan kanapé között feküdtünk és aludtunk azon a kék matrac szerűségen. De ennek is vége.

A költözés simán ment. A be és kipakolás szintén mert egy beépített szekrényen és a konyhaszekrényen kívül semmi bútorunk nincs.

Editék adtak nekünk egy matracot, így amíg nem veszünk ágyat ezt használjuk, utána pedig vendégágy és kanapé funkciót fog betölteni.

Mindent szép lassan.

A konyha a legjobb. És a legviccesebb is, mert a sütő feladta nekünk a leckét. Nagyon sokáig nem tudtuk, hogyan kell működtetni, mivel az óra 0:00 álláson volt. És amíg az nem változott a sütő nem működött, de szerencsére a munkahelyemen ugyanilyen volt, így meglesve és megkérdezve az angol koleszosokat a tudás birtokába kerültem.

Már csak tévénk nincsen, de folyamatban van ez is, remélem. Tévénk van, csak adás nincsen.

A hűtőt vasárnap fogják a fiúk hazahozni, szóval innentől kezdve mehet majd a nagyüzemi főzés és rendes bevásárlás. Mihelyst lesz netünk mosógépet is szerzünk.

Még tanulom a sütő kezelését, otthon sose volt elektromos sütőnk, és nem figyeltem rendesen akkor sem amikor kishúgom mutogatta az övét.

A mostani tervek a rövidebb távra: tévét beszerelni, hogy menjen az angol gyakorlása ott is, dolgozni, amikor pihenő nap van akkor kimenni a tengerpartra, idő és pénz sokaságában pedig kirándulni.

 Hello mindenkinek! 

Ma alairtuk életünk első brightoni albérlet ének a szerződését. Holnap költözünk. Amint lesz net mindenről részletesen írok majd. Addig is mindenkinek minden jót.

Amikor először mentünk át Lewes-ba, akkor írtam, hogy mennyire aranyos kis város. Tegnap újból át kirándultunk. Utazásunknak kettős célja volt, az első végre megnézni a várat, talán most nem tartanak benne esküvőt a másik pedig az, hogy megnézzük mi lett a szép kertekkel a tulipántok elvirágzása után. A szokásos helyi járattal mentünk át, és ismét feltűnt, hogy bár sokan vannak akik kíváncsiak a várra, mindenesetre itt nincsen akkor tömeg mint Brightonban, itt vannak üres utcák a központi részen is, és itt nagyobb a nyugalom.

A kombinált múzeumlátogatás itt is működik, mi is kapásból dupla diákjegyet vettünk. A vár volt benne, és egy másik ház a város másik részén ami a 16 századi formáját őrzi meg, illetve mutatja be, hogyan éltek itt akkor az emberek.

A várat a sussexi régészeti társaság működteti (http://sussexpast.co.uk/) nagyon látogatott hely. Egyike Anglia legrégebbi várainak, és ez a régészeti társaság újította fel, gondozza. Ahogy megvettük a belépőt kaptunk egy kulcsot, hogy ezzel mehetünk be, ha a kapu nem lenne nyitva. Itt jegyzem meg, hogy nem láttam embereket belógni, pedig nem ellenőrzik a jegyet, és sehol sem ülnek teremőr nénik vagy bácsik. Mégis mindenki vesz jegyet, a ruhákat visszateszik a ládába és minden más foglalkoztató játékot is. Mondjuk a nagy testvér szeme mindenhol ott van, de más őrség nincs.

Első ittlétünkkor morcogtam, hogy de hát mért kell egy várban házasodni, amikor beléptünk a kertbe választ kaptam a kérdésemre. Igaz, hogy nagyon szép volt a szegedi házasságkötő terem, de ez a zöld gyep illetve a rózsák, és a kert az tényleg egy szép környezetet ad a házasság kötéséhez. De szerencsére a látogatásunkkor nem volt esküvő.

Mindent megnéztünk, nagyon jól felépített kis kiállítás, van olvasós része is, de akit csak a látvány érdekel az is megkapja azt. A tornyok tetején ki van írva, hogy mit lehet látni és még érdekességek is. Lehet például látni a börtönt ahol Mick Jagger raboskodott egy ideig, de a környék dombjait és templomait úgyszint.

A legérdekesebb az a ház ami a kastély mellett van, még a várfalon belül, de magánház. Ahogy az ember megy a toronyhoz fel be tud lesni az ablakon, angol szokás szerint nincs függöny, de be nem mehet, mert laknak ott. Felvettem a listámra ahol azok a házak szerepelnek ahol laknék szívesen.

A kiállítás másik része a régészeti társaság kis régészeti kiállítása és a városka terepmodellje. Képek mellékelve. Magukért beszélnek.

Ezután elmentünk a nagyon nagyon régi könyvesbolthoz, ami most nyitva volt, így be is mentünk. Bennt nem lehet fényképezni. A plafont el tudtam volna érni anélkül, hogy teljesen kinyújtottam volna a kezem. Nagyon nagyon sok könyv van, hasonló mint Szegeden a sarki antikvárium csak itt még kisebb helyen vannak összezsúfolva a könyvek. Vannak üveg alatt tartottak, és olyanok is, amikhez nem szabad nyúlni, de a legújabb regényeket is meg lehet találni. Jól el lehet olvasgatni persze csak állva, és igazi könyvszag van az egész boltban.

Ezután megnéztük a régi házat amibe jól lehetett látni, hogyan éltek a 16. században és utána az angolok. A kiállítás eléggé gyerekbarát, érdekes kérdések vannak az iskolásoknak, és vannak beöltözős napok, nem csak évente kétszer Múzeumok éjszakáján. Itt is csak a nagy testvér figyel, és ez a kert és ház is alkalmas szép esküvők megrendezéséhez.

Itt látható a kiállítás legszebb darabja, a kultúra és a cider összefonódásának eredménye.

A tulipánok után minden ágyásban másfajta kisvirág van, a kertek most is nagyon szépek. Az angol időjárás tette lehetővé olyan képek készítését, amin a felhők néha borúsabbak. Persze hozzáteszem, hogy csak akkor voltak borúsak a felhők amikor mi benn voltunk valahol, amíg kinn sétáltunk szebb volt az idő, és az eső csak a hazafelé tartó úton kezdett el esni.

Múlt héten nekünk nem volt pünkösd. Mindenki otthon három napos ünnepet tartott, míg Gáborom a vasakkal én pedig az egyetemisták nyomaival voltam elfoglalva.

Erre a hétvégére vártunk. Most volt a Queen Diamond Jubilee ünnepe, vagyis éppen 60 éve, hogy királynősködik. Ezt megünneplőn itt egy 4 napos szuper hétvégét rendeltek el. Pénteken kiderült, hogy hétvégén nem fogunk dolgozni, így ránk is várt az ünnepségek sorozata. Itt Brightonban még egy plusz volt: FatBoySlim koncert péntek és szombat este. Az egész város nyüzsgött.

Szombaton reggel a városban volt dolgunk, és már az elején feltűnt nekünk, hogy mindenfelé rendőrök vannak. Sima rendőrök, acélbetétes bakancsos rendőrök, lovas rendőrök, kis és nagy kocsival és mindegyiken volt szám, gumibotok és világító mellények. Amikor már egy ideje agyaltunk, hogy mért lehet ez, akkor jöttünk rá, hogy az itt szokásos űberbiztonságról van szó.

Ehhez egy korábbi példa. Mentünk az ügynökséghez, és láttunk két embert vitatkozni meg az egyik barátnőjét aki csak ott tíblábolt  köztük. Nem telt el egy perc sem és megjelent egy egész Opel Vivaronyi rendőr, hogy ezt a két kiabálóst helyre tegye. Nagyon érdekes volt nézni, hogy egy ilyen kis kiabálás miatt ennyi ember, de itt ugye ahogy tanultuk a Nagy Testvér mindent lát, szóval itt ez nem újdonság.

A koncert miatt volt hát a sok rendőr. A stadion a város mellett van, és pótbuszok indultak az amúgy is 10 percenként induló járatok mellett, és szerintem az össze taxis szolgálatban volt. Semmiféle fennakadást nem lehetett észrevenni. Minden zsírozottan ment. Értenek hozzá.

A vasútállomáson is minden tervszerűen ment, sokan jöttek Londonból meg máshonnan, és sokan utaztak be Londonba. Mi nem terveztünk londoni utat a hétvégére, mert sejtettük, hogy nagyon sokan lesznek, és a fővárosban való ünneplést meghagytuk az igazi angoloknak.  Meg vasárnap az idő sem volt kedvező a szabadtéri programokhoz a fővárosban.

Szombaton kipróbáltuk a plaza előtti hamburgerest, mert már annyiszor jártunk erre.  Vigyázni kell a sirályokkal, hogy el ne vegyék az ételed, de messzemenően finom a hamburger. Nem csak a teszt miatt mondom ezt, de tényleg jó, így a maximum pontot kapja meg.

Most is tengereztünk, de az idő elromlott így nem napozós meleg idős, hanem csak üldögélős nézegetős élményünk volt, de megunhatatlan.

Vasárnap a helyi múzeumba mentünk el, megnéztük a sokféle kiállítást. Utána láttuk, hogy a parkban egy fúvószenekar készülődik.

Megvártuk őket, mert nem értettük, hogy merre vannak az emberek. Az internet szerint vasárnap mindenfelé nagy szabadtéri ebédeknek kellett volna lenni, de mi itt Brightonba amerre jártunk nem találtunk ilyet. Itt a fúvószenekar kezdése után elkezdett megtelni a park.

Az emberek megjelentek, leültek és hallgatták a zenét, sétáltatták a kutyákat meg a gyerekeket. 1-2 kislány julibee felkiáltással és brit mintás ruhában, zászlóval szaladgált, de nem volt jellemző a nagyon briteskedés. A nap sütött és minden megfelelő volt egy pihenős délutánhoz. Ez az igazi ünnep.

Aki ismer minket, az tudja, hogy nem igazán voltunk nyaralni sosem. Ennek nem az volt az oka, hogy mi annyira ne szeretnénk ezt, hanem az anyagiak általában. Az általában az egy szépítő szó a mindig helyett.

Nos, voltak persze nagyon szép 1-2 napjaink, de olyan igazi egy hét után felejti el az ember a munkahelyét a második héten meg pihen nyaralásunk nekünk még sose volt.

Persze mondhatnám, hogy de hisz nekem az ásatások az mekkora pihenések voltak, de ez nem így van. Ott ugye tudjuk adott a napfény meg esetleg a szél, de ez ebben az esetben nem mindig jó. Sőt, amikor tavaly a 40 fokok voltak, éppen ásatásom volt és még meg is voltam mellé fázva. Szóval nem pihentetett.

Amikor kiköltöztünk ide már előre örültünk a tengernek, és nagyon vártuk a jó időt. Mindenki azt mondta, hogy amint megjelenik az első napsütés az égen és meleg az angolok meg persze mindenki más egyből a parton terem. Ezen a hétvégén ez nem volt másként. 23-25 fok közötti volt a hőmérséklet, és a lakótársainkat kivéve (no meg aki dolgozott) mindenki kinn volt a parton.

Aki nem akar a partig lejönni az a városban levő parkok egyikében heverészett, és grilleztek az emberek. Lehet venni kis, mobil egyszer használatos grillfelszerelést és a tengerparton sétálva sok helyen lehet látni, ahogy az emberek sütnek, pihennek, iszogatnak.

A víz nagyon sós és nagyon hideg. Ma többen fürödtek benne, de sokan csak bokáig mennek bele vagy sehogyan sem. Mindenesetre nézni is nagyon szép. Mi egész hétvégén azt a módszert követtük, hogy leterítettük valahova a plédünket, ott feküdtünk egy ideig, aztán ha meguntuk továbbmentünk. Itt is működik a tipikus strand effektus, hogy hiába tele gyomorral jöttél ki, amint kiérsz a sok büfé látványától egyből éhes leszel. Fish meg chips meg fagyi, meg sör meg fish meg chips meg sör szóval a lángos meg a palacsinta itt nem megy, de a hangulat hasonló. És még egy különbség: itt nem az van mint a Balaton parton, hogy a lángos ott majdnem kétszer annyiba kerül mint Békéscsabán. Itt az ételeknek körülbelül ugyanolyan árai vannak, ahogy néztük. Egy óra munka árából már eszel egy adag halat krumplival.

Most hétvégén ételfesztivál volt. Nagyon jó dolgokat kóstoltunk végig, pedig csak a belépő árát fizettük ki, ami nem volt egészen egy órai munka ára. És itt sem a másfél meg kétszeres árak voltak a jellemzők.

A part kavicsos, de eléggé kényelmes rajta feküdni, ha pedig valamelyik nyomja a hátad vagy hasad egyszerűen csak arrébb teszed.

Összefoglalva ami a legjobb: ha süt a nap a szállásunktól körülbelül 20 perc gyaloglással ott vagyunk a tengernél, fürödhetünk, napozhatunk, és egy hétvége alatt teljesen jól el tudunk szórakozni a parton, szívjuk magunkba a D vitamint és csak nézelődünk, ilyesmi.

Hétközben dolgozunk, de ilyenkor mienk a világJ)))  (most még csak kicsiben, de eljön mindennek az ideje)

Múlt vasárnap annyira szép idő volt, hogy egyáltalán nem volt kedvünk a kis szobánkban gubbasztani. Ennek a napsütés az egyik, az ágy és az íróasztal hiánya a másik oka. Még mindig a földön alszunk, én egy tv-s asztal mellett számítógépezünk, ami eléggé térd és derékpróbáló dolog, de reméljük már nem sokáig.

Szóval utunkat a Marina felé vettük. Ez az itteni kikötő neve. Brighton központjától kicsit több mint 1 mérföldre van, és egy teljesen kiépített kis városka. Nagyon szép házak vannak, beváráslóközpont, éttermek, mozi, játéktermek és persze a kikötő meg a hajók.

Vasárnaponként a mozi tetején a parkolóház egy részén nyitott piac van, egy gyümölcsös standot láttunk a többi más. Ruha, bútor, könyv, elektromos cigaretta, sakk, minden amit el tudsz képzelni.

Amikor szétnéztünk a próba jegyében megkóstoltuk egy lakókocsiból a csilis dogot, amiről kép ugyan nem készült, de felvesszük a listára. Kellemesen csípős volt, aki náthás annak csak ajánlani tudjuk, mert kiviszi a megfázást. A virsli inkább egy vékony hurkára emlékeztetett minket, de egy sajtburgernél tuti egészségesebb:-)))

Mivel sok időnk volt még a napsütésből elindultunk a kikötőben sétálni.

A tenger minimálisan hullámzott, minden remek volt.

Leértünk arra a részre, ahol hajók voltak, és ki volt írva, hogy lehet menni hajózni. 45 perc 8,5 font, és megkerüli a két Piert majd visszajön. (Pier: tengerbe benyúló móló) Mondtam Gábornak, hogy nosza. Akkor még komolyan is gondoltam, mert hisz mi baj lehetne. Éppen lekéstük a hajózást így majdnem 2 óránk volt a következőig. Ez volt a baj. Merthogy nézelődtünk a kikötőben ami nagyon szép volt, de nekem egyre jobban elkezdett az agyam motozni a félelmeken.

Elérkezett az idő, és beszállás előtt a jegyszedő megkérdezte, hogy biztos akarunk e menni. Merthogy a tenger hullámzik. Mondtuk, hogy tudjuk de szeretnénk. Én akkor már visszakoztam de Gábor hajthatatlan volt, így mentem vele. Főleg amikor láttam kis pici gyerekeket is, mondtam ha nekik menni fog, nekem mért ne menne. (sosem tanulok)

Ez a hajó volt az a hajó, mi a bal oldal második sorban ültünk a két szélső ülésen. Indulás előtt a jegyszedő elmondta, hogy hullámzás az van, ha valakinek nem tetszik az majd odamehet a középső részbe, de nem nagyon szabad felállogatni, és a végén még nevetett. na akkor én azt hittem, hogy ez csak vicc volt. Elindultunk. A kikötőben még semmi gond nem volt, tetszett a dolog, és érdekes volt a beton felé haladni.

Ahogy kiértünk a védett öbölből a hajó elkezdett dobálózni, a gyerekek sikítoztak, én ismét csak halál közeli állapotba kerültem. Rettegtem, hogy felborulunk, mert annyira hánykolódott a hajó. Persze a mi oldalunk felől volt erősebb a lökés, így mi az első pár perc után vizesek lettünk. Még vagy 10 perc telt el mire megkérdezték, hogy kér e valaki esőkabátot, de akkor már mindegy volt. Gábor közölte velem, hogy ne féljek amíg őt látom, és szorította a kezem, szval valószínűleg ez segített, de nem lettem rosszul. Egy ideig még úristeneztem amint jött egy-egy nagyobb hullám, de azután elkezdtem nézni a parti házakat.

Ilyen volt a tenger és a part a hajóról.

A kilátás magáért beszélt. Ez a része már nekem is tetszett. Sőt, mindent összevetve sokkal hamarabb megnyugodtam mint legutóbb a libegőn vagy a London Eyes-on.

 Amikor visszaértünk már minden rendben volt.Túléltük.

De a tenger tényleg sós. Én arra az elhatározásra jutottam, hogy sose többet hajóra, de most, hogy eltelt már hat nap, lehet megpróbálnám. Talán menne riadalom nélkül, hiszen egyszer már túléltem.

És a végére a bizonyíték, hogy Vágási Ferinek annyira mégsem rossz a sorsa, mert megízlelte a tenger vizet.

Nem maradhat abba a kóstolgatás.

Van egy Iceland nevű hely ahonnan a 3 literes coca-colat vettük. Itt mindenféle fagyasztott dolgokat lehet venni, ahogy a neve is mutatja. Egyik bevásárló utunk ide vezetett, hogy leteszteljük milyenek is a fagyasztott élelmiszerek amiket britek ezrei esznek nap mint nap.

A képen a termék látható és élőben, valamint az ára. A tányéron a zacskóban egy szósz volt amit meleg vízben kellett felmelegíteni, majd rátenni az időközben megmikrózott hamburgerbe. Az összetételről annyit, hogy itt vagy figyelnek a minőségre, vagy csak nagyon szépen vannak megírva a cimkék, de a hústartalmuk ezeknek a termékeknek elég magas.

Gábor az egészséges életmód jegyében a halas burgert választotta. Na az ő választása nem volt elég jó.

A dobozon fel van tüntetve, hogy meddig kell mikrózni, majd pedig a melegvíz által felmelegített zacskós szószt ráöntve jó étvággyal elfogyasztani a terméket.

A mi esetünkbe ez nem jött be. Étvágy az volt, de nem arattak nagy sikert. Én 5ből 2 pontot Gábor 1 pontot adott. Többet nem veszünk ilyet.

Amikor kiértünk már tudtuk, hogy az első szülinap amit itt töltünk az még átmeneti megoldásokkal lesz tele.

Mivel Gábornak szeptemberben van a nagy napja, ezért én vagyok a szerencsés aki átesett az első születésnapon Angliában.

Aki ismer az tudja, hogy ez a kedvenc ünnepem. Meg a házassági évforduló, ja és a május elsejét is nagyon szeretem.

Április közepétől már esti iskolába jártunk, és 23-án értesített minket az ügynökünk, hogy a másnapot munkával fogom tölteni. Így életem első takarítói napja és a sokadik, de maradjunk a 27-nél szülinapom egy napra esett.

Reggel nagyon izgatottan elmentem a munkahelyemre, elmondtak mindent, én meg csak csodálkoztam.

Itt nincsen az a rohanás és idegbetegség ami otthon jellemző, vagyis a szünetben az ember nem a megélhetése és a lakáshitele miatt aggódik. Lehet beszélgetni az angolok kedvenc témájáról az időről, illetve van tea kávé, hogy jól érezd magad, egyszóval teljesen jó. És ami nagyon meglepett, hogy a munkaidőm alatt is többször megkérdezték, hogy minden rendben van e, illetve jól vagyok e, ilyesmi.

Egy öregek otthonában takarítottam, majd mesélek róla amikor a másik munkahelyemről is:-))) Most térjünk vissza az ünneplésre.

1-kor végeztem és innentől kezdődött az ereszd el a hajam, persze csak este 6-15ig mert akkor iskola volt. Étterembe ettünk, ittunk igazi angol teát, majd tanultunk egy jót.

Másnap aktuális volt a heti bevásárlás és Gábor a boltban gyorsan sütött nekem egy tortát.

Nagyon sok lehetőség közül nekem erre esett a választásom. Azok a torták nem győztek meg amik nem a hűtőpultban voltak. Meséltem már arról, hogy  minden előre el van itt készítve. Még Barbie babás tortát is lehet venni, meg az újabban menő Verdásat is. Engem visszatartott ezektől elsőként a korom, másodsorban pedig az, hogy nem hűtőben voltak.

Karamellás sajttorta. Saját márkás termék. Éppen kapóra jön a nagy kóstolós tesztben is.

Íze és kinézete nagyon jó volt, bár a karamell és a csoki kicsit furának tűnt a sajttortában, de nekem nagyon tetszett.

Gyertya nem volt, de az egyik kívánságom valóra vált, hiszen elkezdtem dolgozni, elindulunk valamerre, és reméljük innen felfelé vezet az út, amin látjuk az egyről a kettőre való haladás esélyét.

Amikor kiértünk elhatároztuk, hogy minden "angol" dolgot kipróbálunk ami jó.

Szóval nem fogunk a 8 fokos szeles éppen esős vagy átmenetileg esőmentes időben kinnt flip-flap papucsban zokni nélkül járni, de az ételek mentén eléggé vállalkozó szelleműek vagyunk.

Mondjuk aki ránk néz az látja, hogy szeretünk enni, nem áll ez a kóstolgatás olyan távol tőlünk. Majdnem olyan mint Villányba, csak a vége nem lesz olyan jó. Ja és nincs alkoholtartalma:-))))

A mai napra választott bemutatandó dolog az az egyszerű, kis hat darabos kiszerelésbe csomagolt régi tortácska, amit citromos ízesítéssel választottunk.

Amint a képről látszik, ezt csakúgy le lehet venni a boltban a polcról, és mihelyst széttéped a műanyag csomagolást már eheted is eme csodát.

Első nap a marcipánost kóstoltuk meg, arról nincsen kép. De ugyanez a kinézet csak nem sárga hanem rózsaszín a töltelék és egy koktélcseresznye van benne.

A kis torta íze engem az otthoni kosárka süteményre emlékeztet, csak itt sokkal fakóbb a színe, majdnem olyan mint ami nincsen megsütve. A belső citromos kérm pedig egy sima snassz krém. A marcipános azért volt érdekesebb mert abban egy kis csík lekvár is volt.

Szóval semmi nagyon különös.

Pontszám közepes.

Ha fel kell sorolnom mi a kedvenc angol dolog amit itt kinn eszek, biztosan nem ez lesz. Ja és nem szándékozunk több ilyet venni. Azt vettük észre, hogy eme kóstolós dolgok csak egyszer kerülnek be a kosarunkba. Többet se:-)))

Viszont jöjjön az ami nagyon elnyerte a tetszésünket.

Amikor a kis szigeten kirándultunk akkor kóstoltuk meg először az igazi cream tea-nek nevezett csodát.

Ott az idegenvezetőnk elmondta, hogy itt Brightonba hol lehet ilyet inni, enni. A születésnapom volt az az alkalom amikor elmentünk egy teára.

A tea is jó (20 féléből lehet választani), de nekem a kis süti a tejszínes vaj és a dzsem az ami nagyon tetszik. A múltkori kirándulás képét tudom csak betenni ide. Itt nem csináltunk képet.Elhatároztuk, hogy amint elköltözünk (végre) innen akkor venni fogunk magunknak olyan igazi teát és dzsemet (mert a teázóba lehet kapni) és az egyik boltban rátaláltam a vajra is, a mai bioboltba tett látogatásom pedig  a kis sütemény beszerzési helyét mutatta meg nekem. Szóval ha elköltözünk majd lehet hozzánk jönni teázni.

És így a végére egy jó hír ha még nem tettétek volna fel a kérdést, hogy de hát mikor?

Én a születésnapomon kezdtem meg a munkát, Gábor pedig ma, úgyhogy hamarosan meglesz az a saját albérlet. Mindenkinek további szép napot.

Szombaton éppen nem esett az eső, így buszra pattantunk és átmentünk  a szomszédos kisvárosba Lewes-ba. Ez nem olyan kisváros mint amiben Járai őrnagy a felügyelő Balogmáté meg a segédje. Ja, igen. Nagy örömmel készültem arra, hogy ha kinntleszünk akkor majd jól megnézem a Kisváros összes epizódját. A Hostelben az első 2 hét alatt néztünk is egy pár részt, de aztán kb a 20 rész után Gábor megunta. Szóval abban most nagy szünet van. Lehetséges, hogy végleges, de soha se mondd hogy soha. Még reménykedem benne, hogy visszajön az érzés.

Szóval ez a kisváros nem olyan. Aki ismeri a DocMartin című sorozatot, annak örömmel jelentem, hogy ez olyan kisváros csak éppen nem a tenger partján. Kicsit beljebb van.

Éppen két eső között voltunk, a nap sütött és a padokra is le lehetett ülni, minden adott volt egy szép délutánhoz.

A városba beérve találomra szálltunk le a buszról, és nem készültünk fel előre a látnivalókból, hogy meglepetés legyen. Lett is. A város közepén találtunk nagy és nagyon zöld területeket ahova halandók is beléphetnek, pihenhetnek sétálhatnak.

 Innen kiérve felfedeztem egy várat, arrafelé vettük az irányt. Kis, görbe utcák, de itt sokkal kisebbek mint Brightonba, autóval nem is lehet bennük közlekedni. Némelyik háznak a bejárata, némelyiknek a kertje volt az utcafronton. Nem volt egyforma semmi, mégis az egésznek olyan hangulata volt mintha az ember valami mesebeli helyen lenne. Nagyon szép volt. Meg is találtam a kedvenc házamat. Ezt választottam.

Ahogy felfelé néztünk találtunk egy várat. Odasiettünk, és a szokásos diák kedvezményünket alkalmazva be is tudtunk volna menni, ha valaki aznap nem ott tartotta volna az esküvőjét. Így úgy döntöttünk, hogy a felét nem nézzük meg, hanem majd akkor amikor egyszer lagzimentes lesz a hely. Érdemes lesz várni rá, mert nagyon szép. Kívülről:-)

van hozzá tartozó múzeum is, és a szokásos ajándékbolt. Kihagyhatatlan:-)))

Eztán elindultunk keresni újabb szép helyeket, és nem kellett messzire menni.

 Én folyamatosan azt harsogtam, hogy itt szeretnék élni, Gábor pedig, hogy ő csak egy hétvégi házat szeretne itt, szerinte csöndes ez a városka. Ez igaz is, de nagyon szép.

Azért látszik, hogy mégiscsak van élet is, illetve vannak egyforma házak is. Ilyenkor nem lepődök meg azon amikor az iskolában azt tanuljuk h x vagy y nem a saját házába megy haza részegen és a felesége nem találja reggel az ágyában. Illetve ő egy új asszonyt talál maga mellett. Ez ugye akkor vicces ha az új asszony klasszisokkal jobb mint a régi, mert ha nem akkor az ugye nem olyan vidám.

 A vasútállomást is megtaláltuk, és a közelében egy nagyon szép parkot. Először azt hittük ide se mehetünk be mert itt is esküdött valaki. A menyasszonyt látva megállapítottuk, hogy vagy nagyon sokáig vártak az esküvővel vagy ez már a második. Úgy állapodtunk meg h inkább az utóbbi és most tudják kiélni amit az elsőnél nem valósítottak meg:-))) Úgyhogy gyúrok egy angol-magyar fúziós esküvőre. Azért fúziós mert az angolok a csodálatos környezetet adják majd, de a szórakozás és ellátás része az magyar legyen. Vagy csak egy nagy bulit csapunk ha nyerünk a sorsjegyen. bár ez itt még nem fordult elő, pedig hetente teszünk egy kísérletet rá.

Ezek a képek mind a parkban készültek. Az egész bejárható bárki számára, lehet olvasni, pihenni, kutyáknak nem szabad csak bemenni.

ja és van nyilvános wc ami tiszta és ingyenes.

A park után ahogy még nézelődtünk rátaláltunk a szerintem legkirályabb dologra. Londonban a Westminsterben ki volt állítva anglia legrégebbi ajtója. Akkor azt viccesnek tartottam, mert nem vagyok benne biztos, hogy tényleg az, de ami itt van, na ahhoz hasonló otthon nincs.

Tizenötödik századi könyvesbolt. Szombat este volt és nem volt már nyitva. De nálam mindent vitt.

Brightonban április 15-én rendezték meg az idei maratoni futást. Mi pedig az idei első szurkolásunkat. A szél nem kedvezett sem a futóknak, sem nekünk, mert a verseny első 3 órája után azt éreztük, hogy szétfagyott a fejünk.

De kezdjük az elején. Az előttünk levő templom melletti parknál úgy volt megoldva a pálya, hogy háromszor haladtak előttünk el a versenyzők. Egy ideig itt a belvárosban kanyarogtak majd a tenger mellett tették meg az út további részét. Szurkolók az elején nem sokan voltak, de a parton szinte végig álltak az emberek.

A biciklis és motoros felvezetés előtt még régi autókon vonultak fel emberek, akik szintén a műsor részei voltak, és onnan nem is esett ki senki. Mindenki teljesítette a távot.

Mi az első 11 perc után találkoztunk a futókkal, és mind a 12 ezer elhaladó embert megtapsoltuk. Illetve próbálkoztunk, bár sokáig tapsolni sem olyan könnyű dolog.

Itt nem volt annyi jelmezes futó mint Pesten és hiányzott a nagy zenei szurkolás. De mi tapsoltunk kitartóan.

A féltáv után (a következő szurkolói pontunk) már nem haladt el mindenki, sokan feladták közben a versenyt.

A fenti képen a tengerpart mellett kialakított futórész látható. Itt mind a két irányba haladtak a futók. Szép pillanat volt amikor a még éppen féltávnál levők a célba befutókat megtapsolták, majd haladtak tovább a maguk kilométereit megtenni.

Mindent összevetve nagyon jó kis verseny volt. És ami a lényeg. Előtte már hetekkel ki volt táblázva, hogy a maraton miatt majd nem lehet autóval közlekedni, de mire a mezőny elhaladt a forgalmasabb utakon, pár perc elteltével már a szemetek el voltak takarítva, és visszaengedték az autókat, mintha semmi sem történt volna közben. Csak éppen 12 ezer ember haladt el:-))))

Mivel pénteken még mindig nem kezdtünk el dolgozni, így az a határozat született meg a fejünkben, hogy megejtjük az első londoni látogatásunkat. Vonattal mentünk be, és már itt ért minket az első meglepetés.

Itt ha csúcsidőn kívül utazol, vagyis nem akkor amikor az emberek a munkába bemennek és hazajönnek a nagyvárosba/ból hanem utána kelsz útra, akkor sokkal olcsóbban tudsz jegyet venni. Két embernek szintén már jár kedvezményes jegy, ami mellé benn Londonban vannak olyan helyek amiket féláron nézhetünk meg, csak meg kell mellé mutatni a vonatjegyet, meg kitölteni egy kis bónuszpapírt. Szóval a 10-19-essel bevágtattunk. Mellékelem a képet a brightoni vasútállomásról.

Nem éppen olyan mint a csabai vagy a szolnoki vagy bármelyik magyar vasútállomás. Vannak rendes boltok, kulturált wc, kedvesek veled a jegyvásárláskor, szóval minden rendesen működik. Ja és itt sikerült az utasbeengedő kapukat rendesen használni, vagyis tényleg csak jeggyel mehetsz be és ki, de látszik is az hogy itt van szolgáltatás.

A vonatunk pontosan indult, és így is érkezett be a Victoriára. Itt B. Attila barátunk várt minket, aki már egy ideje itt él, ő volt az idegenvezetőnk.

Első néznivalónk a királyné palotája volt, most is szép, de majd ősszel ha be lehet menni akkor lesz igazán csuda. Aznap persze pont nem volt őrségváltás, így csak az ott posztoló rendőröket lehetett fényképezni.

Útban a Westminster apátság felé beugrottunk egy kis Múzeumba ami a királyi testőrségről szólt. Itt szembesültünk azzal, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert az iskola amibe járunk és ami adott diákigazolványt kedvezményes belépőre jogosít. A Múzeum kicsi volt, de tele volt kitüntetésekkel meg az 5 féle testőrség ruháival, mellette a templom, ahol a meghalt katonákért imádkoznak, illetve ahol a temetési szertartásaik vannak.

Az apátság szép volt. Fényképezni benn nem lehet, mi ezt be is tartottuk, így itt csak annyit írnék le hogy engem nagyon meghatott az egész királysági lét, az a folytonosság és állandóság. Ja és persze még mindig szeretnék királykisasszony lenni, nemhiába annak öltöztem be már az oviba is egy fényképezésre.

Ezután azt találtuk ki, hogy elmegyünk és én legyőzöm, míg a többiek egyszerűen csak élvezik a "szem" adta kilátást.

A Parlament is jól nézett ki, az eső ekkor pedig még éppen nem kezdte el. Megvárta míg megvesszük a jegyet a szemre.

Amikor megláttuk a sort majdnem meggondoltuk magunkat, de aztán úgy döntöttünk nem adjuk fel, és tényleg 20 perc sorbanállás után részt vehettünk először egy igazi 4d-s vetítésen, hogy mennyire jó is lesz ez a szem, illetve akkor már az új sorban a beszállásra vártunk.

Aki olvasta az előző bejegyzést, és ismer annak nem lesz újdonság, de ahogy közeledett a beszállás egyre jobban kezdtem meginogni.

Már nem volt őszinte a mosolyom, és a 4d-s vetítésnek köszönhetően az a fő gondolat járt az agyamban, hogy egy sirály nekimegy majd a mi kabinunknak, az betörik és kész. Szóval én a beszállás után kb a kör feléig csak kapaszkodtam az ülésbe, és próbáltam a levegővételemet szabályozni. Emellett próbáltam elrendezni magamban azt is, hogy én vagyok az egyetlen aki fél ettől, és hogy tényleg nem esünk, borulunk, törünk, szakadunk le. Amikor felfogtam már oda mertem menni az ablakhoz.

Ilyen a kilátás egy része. Persze a képek nem adják vissza. Ahogy azt a fél kört se amit a félelmem miatt nem nagyon a nézelődéssel töltöttem, de majd legközelebb. Gáborom szerint úgyis ez lesz majd akkor is, de remélem akkor már nem:-))

Ezek a kapszulák tényleg kibírnak mindent, és én úgy éreztem hogy mozog, amúgy a fiúk szerint nem nagyon lehet észrevenni, tényleg stabil.

Szóval ilyen fentről. Az üvegen látható, hogy esett az eső, de éppen csak keveset, hogy azért ki lehessen látni, és az ég is tiszta volt.

 Ezen a képen lehet látni igazán, hogy milyen magasan is voltunk fenn.

Ezután a Trafalgar térre sétáltunk el, aztán megnéztük még a miniszterelnök utcáját, és az őt vigyázó rendőröket, majd a vasútállomás felé vettük az irányt.

Hazafelé ismét késés nélkül pontosan érkeztünk meg Brightonba egy nem éppen unalmas nap után.

Londonról annyit, hogy sokkal jobban érezhető a királyi család mindensége, igaz mi csak nagyon kis részét jártuk be. Az is éppen a legtipikusabban turista rész volt.

Egy negatívum volt csak, az utcán  alig találtunk szemetest.

És most jöjjön egy vicces kép a végére:

Jövőhéten reméljük most már tényleg munka, és folytatjuk az ízlelés rovatot is.

A ma lezajlott Brighton maratonról is beszámolunk.

Mivel az idei tavaszon nem igazán éreztük a húsvét hangulatát az utolsó munkanapon (csütörtökön) befizettünk ismét egy vasárnapi kirándulásra. Az úticél Pourtsmouth és Isle of Wight.  Reggel 8-50kor indultunk, ám most nem sütött a nap, hanem esett az eső. Miután elhagytuk Brightont az eső elállt, és a bbc előrejelzése szerint jó idő lett.

Az idegenvezetőnk most egy fiatalember volt Lee, akiről a Jóbarátokból Boldog Bobbi jutott eszünkbe miután leszokott az ivásról. Sehol egy vicces beszólás, semmi nagy érdekesség. nyoma se volt a kényszeres jókedvnek, sőt...

Pedig elmondta, hogy ez a kedvenc utazási célpontja az utazási iroda általa vezetett útjaiból. Ő volt az első olyan angol aki nem mosolygott állandóan, és amikor feltett nekem egy kérdést az is kiderült, hogy van humora. Megkérdezte, hogy hanyadszorra utazunk velük, mondtam neki, h ez a második alkalom. Elmeséltem neki, hogy az első Stonehenge volt, mivel én otthon régész voltam így az engem nagyon érdekelt. Akkor kérdezte tőlem, hogy kik építették Stonehenge-t az idegenek? Na ez az ő szájából tényleg egy vicc volt, és én nevettem is rajta. De az út többi részében csak elmesélte, hogy hol mi van, amikor a sárgák és a spanyolok lemaradtak és elvesztek, nem csodálkozott, nem tért ki a hitéből. Tette a dolgát.

Másfél órás buszút után megérkeztünk Portsmouth-ba. Itt tettünk egy rövid sétát a történelmi kikötőbe. A múzeumi részekbe nem mentünk be, arra most nem volt idő, de Gáborral elhatároztuk, hogy amint jó idő lesz és lesz szabad napunk átkirándulunk majd, és mindent megnézünk.

Ezen a kiránduláson is voltak választható fizetős programok. Amin ha nem akartál részt venni akkor maradt a másik opció a shoppingolás. Mi ezeket mindig befizetjük, mert mégiscsak azért vagyunk itt, hogy megnézzük, illetve ezek a szervezett dolgok így olcsóbbak mint ha magad mész oda. Itt az első ilyen egy 170 méteres torony volt. A weboldala a következő, itt lehet róla többet olvasni: http://www.spinnakertower.co.uk

A lift 21,5 másodperc alatt ért fel az első szintre ami 105 méter magasan van. Innen lehet nagyon szépen kinézni, fényképezni. A felette levő szinten kávézó volt, nem is a kávé íze volt az igazán jó, hanem maga a kilátás körbe az egész városrészre, a tengerre. Efölött egy nyitottabb terasz van, ahol én a halálfélelemmel küzdöttem, és nem néztem szét, Gábornak tetszett.

Ahogy mentünk kifelé egy nagyon jól elkészített reklámfogás csaliját nyeltük be mi is szépen. Befelé menet volt egy plakát amit persze nem néztünk meg, a liftes fiú mondta, hogy álljunk egymás mellé és csíz, fényképezett. Kifelé menet egy nagy monitoron láttuk a képünket, és kiválaszthattuk, hogy mennyit szeretnénk fizetni, hogy különböző tárgyakon együtt mosolyogjunk a torony előtt. Igazi turistacsalogatás, mindenesetre jobban tetszett mint az, hogy itt mondjam ki az igent.

Itt lehet látni, hogy a régi és az új kikötő meg a hajók milyen jól megférnek egymás mellett.

Ezután hajóval átmentünk az anyaországból egy kis szigetre, a neve Isle of Wight. Igazi turistáknak való hely, nagyon sok látnivalóval. Van római korból fennmaradt ház fürdővel, 11. században épült templomok, kis középkori házak, fokhagymafarm, állatkert, minden ami érdekes és pihentető lehet bárki számára.

Mi az egyik ilyen kis falut néztük meg, és itt ittunk igazi angol szokás szerint délutáni teát.

A tea mellé volt frissen sütött még meleg pogácsa, vajak, dzsem és persze tej.

Igazából vagy egy gyilkosság hiányzott meg Mrs Marple vagy pedig kedvenc sorozatunk főhőse Doc Martin. Ez olyan nagyon angol dolog volt. Vagy csak nagyon jól meg volt csinálva a turistáknak, de ha így is volt nekünk tetszett.

Ezután busszal átmentünk a sziget legnyugatabbi felére. Ott a föld mozgása miatt a sziklákból darabok törtek le, és ezt lehet megnézni. Lehet fenn sétálni, futni a magaslaton, vagy pedig lenn a tengerparton. Opcionális. Mivel nem sok időnk volt mi libegővel mentünk le és fel. Életemben sose ültem ezeken nyugodtan. Aki ült már mellettem a libegőn az tudja, hogy amint kimegy a lábam alól a föld vagy a jajistenem vagy pedig a meg fogok halni mondatokat tudom csak kinyögni. És nem tudom nézni a szép tájat, illetve ha igen csak a legvégén. Mindenesetre dolgozom az ügyön. Itt is a két utolsó pár 10 méteren már tetszett, de az eleje meg a közepe borzalmas volt. Itt is készült turistacsalogató fénykép, ezen a teljes félelem van az arcomon. Legközelebb már mosolyogva fog menni, de mentségemre legyen most a bátortalanságom mellett a szél is.

Még képek mert a látvány magáért beszél:

A világítótorony nem látogatható, de a sziklákhoz el lehet kishajóval menni és így meg lehet őket kerülni.

Ezután a sziget nyugati végéről egy kisebb hajóval visszakompoztunk az anyaföldre, majd hazabuszoztunk. Ugyan nem volt húsvéti a hangulat, de mégis jól éreztük magunkat nagyon.

Amikor Csabán éltünk nem igazán jártunk bioboltba. Szombatonként szerettünk kimenni a biopiacra a Ligetbe, ott reggelizni, de sose voltunk olyan nagy bioisták.

Amit tudok a bioságról azt a Nők lapja és kishúgom osztotta meg velem. Érdekes dolgok, de otthon nem igazán engedhettük meg magunknak. Persze mosódióval mostunk, meg ilyesmi, de nem voltunk igazán mindenből a biot gyerekek.

Amikor itt elkezdtem nézegetni, hogy miket is vegyek rájöttem arra, hogy itt például a bio öblítő nem drágább mint a normál, így inkább azt vettem meg. Nemrég találtunk egy nagyon jó bioboltot ahol vannak olyan zöldségek amik teljesen olyan árba vannak mint a "sima" zöldségek a boltban. Szval nem minden termékre igaz, de itt a bio nem drágább mint a nem.

Amikor pedig a bioboltban ki volt rakva egy tányérba egy csomó kis húsvéti csokitojás kóstolásra, levettek minket a lábunkról:-))) És jó is volt tényleg.

És most jöjjön a múlt szombat egyik legérdekesebb pillanata:                                          Nem volt sokkal rosszabb mint a rendes, sőt inkább érdekes volt az íze.

A nagy kóstoló versenyünkbe belevettük. Az 5-ös skálán elérte az 5-öst.

A másik versenyző következzen a hétre.

Legelső vásárlásaink során felfedeztem a terméket, de féltem is tőle, így csak a verseny meghirdetése után kóstoltuk meg. Az egyik áruház saját márkás termékeként vettük meg, de itt ezek nem rosszabbak mint a nagy márkák. Azt mondják. Mindenesetre ezután én a nagy márkásat se fogom kérni.                                                                                

Elvileg rizspuding. Gyakorlatilag amikor általános iskolában tanultunk főzni, és még nagyon az elején voltam ennek az egésznek, akkor sem főztem ilyen rosszat. A menzán sem volt ennyire szétfőzve a tejberizs, pedig ott se kellett sokat agyalni azon, hogy az embernek meg ne akadjon a falat a torkán.

Persze ennyire nem néz ki rosszul, a konzervdoboz miatt ilyen. Észre lehet venni, hogy tányérba tálalva ízlésesebben néz ki. Ki lehetett volna mellé próbálni a vaníliasodót, ami szintén konzerves, de még nem volt ennyi bátorságunk. Azt majd máshoz inkább. Mindenesetre lehet választani, hogy ki miféle ételt, italt kér ajándékba tőlünk amikor is hazamegyünk látogatóba. Csak a listáról lehet választani. Ja, és az osztályzat: 1. Az íz nem lett volna annyira rossz, ha érezni lehetett volna a rizst legalább nyomokban.

És még egy jó hír mára: visszakaptuk a Malév jegyünk árát.

Naszóval igaz, hogy az egész új élet és Brighton és minden más lesz is egy nagy kirándulás, de azért elérkezett az első kirándulás a kirándulásban nap is.

Mivel még most van diákigazolványunk, és tanulunk is, ami azt jelenti, hogy a vasárnapjaink szabadok, így múlt hét kedden befizettük magunkat egy Salisbury -Stonehenge -Bath kirándulásra. Egy nap, busszal 55 fő plusz a terelő, és a sofőr. Vasárnap reggel volt a start. A résztvevőkről annyit hogy mindösszesen kb 10-12 európai, a többiek keletről érkeztek. Az egy főre eső fényképezőgépek száma meghaladta az 1,8-at, és nem a mi részünkről. A vezetőnk (Mr Fun) egy nagyon aranyos ember volt, sok érdekességet mondott el, de nem untató adatokat. Mivel minden vasárnap van ez a túra, a dolog eléggé be van járatva. Sehol sincs várakozás, jól érzed magad, a busz kényelmes, és éppen annyira fáradsz el, hogy nem kell azon agyalni, hogy mit is olvassak lefekvés előtt.

Az első megálló Salisbury volt, az útközben levő érdekességekről csak Mr Fun mesélt, azokat nem néztük meg. Az apátságban mise volt, ez szűkítette a benti mozgásteret, de érdekes volt belehallgatni.

Már itt szembetűnt, hogy az angolok mennyivel jobban fel vannak készülve a turistákra ötletek terén az ajándékboltban, mint a magyarországi kiránduló helyeken. A kelta pólóktól kezdve a Magna Chartán át a Salisbury márkájú csokoládéig mindent lehetett kapni. Ceruzát, tollat, papírt, lekvárt, szappant, olajat, megváltást, névre szóló gyertyát, mindent.

A következő megálló Stonehenge volt.  Még nincsen kész az új látogató központ, de ez a régi is nagyon szépen meg van csinálva. A legnagyobb ötletnek azt tartom, hogy mindenki kap egy személyes kis audio vezetőt, így nem az van, hogy egy ember magyaráz 10 vagy 20 vagy 30 másiknak ezzel zavarva a többieket. Itt nincs kiabálás körülötted, akit meg nem érdekel az nem hallgatja. Na ezért van az, hogy én az összes képen hallgatásban vagyok:-) 

Az zavaró, hogy az emberek nagy része fényképez, megy, fényképez, aztán még százszor, és észre lehet venni, hogy vannak akik tényleg csak a fényképezőn át néznek. Ezen persze jót mosolyogtunk.

Az ajándékbolt itt is nagyon ki van találva, rajta keresztül jutsz ki a leggyorsabban, és minden van. Csoki itt is volt, saját márkás, meg kis, nagyobb még nagyobb kövek, képek, poszterek, térképek, pólók, plédek, pulóver, lekvár.

Az utolsó állomás következett Bath. Itt a társaság fele volt kíváncsi a római korból ittmaradt fürdőre (különbelépős volt), a többiek mehettek amerre láttak, soppingolni, ilyesmi. Ez a fürdő nagyon profin meg van csinálva. Éppen annyi dolgot mutatnak be, amibe senki sem fárad bele annyira, nem mondja azt a huszadik tabló után, hogy jaj megint egy köcsög vagy valami. Szóval pont elég. Sok animáció van, ami a gyerekeknek is megkönnyítik a megértést, és érdekesek nagyon.

Itt sincsenek nagy csoportok, kiabáló vezetők, hanem mindenki megy maga és hallgat, vagy éppen nem hallgat. A vizet a végén meg lehet kóstolni, szóval ez sem marad ki.

Az ajándékbolt itt volt a legjobban felszerelt. A Bath-os különkiadású Monopoly tetszett nekünk a legjobban. A csoki, lekvár így aznap harmadszorra már annyira nem volt érdekes. Minden fürdéssel és a rómaiakkal kapcsolatos dolgot meg lehetett venni.

Ezután Mr Fun körbeszaladt velünk a hátralevő egy óra alatt a város legszebb és legérdekesebb helyein. Mindenről mesélt, és persze minden kérdésre válaszolt. Mi csak úgy csörtettünk utána mint a birkák, miközben Ő ment elöl a szivárvány színű esernyőjével aminek a tetejére még egy Brit zászló is fel volt ragasztva . Megmutatta a királyi család házait, a legnevezetesebb György korabeli városrészt és csak mesélt.

Fél 6kor elérkezett az indulás ideje. Nem néztünk meg mindent, de azt egy nap alatt lehetetlen is. Arra viszont nagyon jó volt, hogy az ember eltervezze, hogy el kell ide jönni egyszer 2-3 napra, és akkor már tudja merre is kell menni.

A buszon hazafelé filmet vetítettek, akit nem érdekelt az a tájat nézte. A kis apró falvak, völgyek, a magányos házak, és a temérdek zöld  nagyon szép.

Nagyon fáradtak lettünk mire hazaértünk, de nagyon jó volt látni egy másfajta Angliát is. Hétvégén a tervek szerint megejtjük első londoni látogatásunkat.

Amikor kiértünk ide Brightonba felkészültünk arra, hogy lesznek majd olyan dolgok is amik furcsának fognak tűnni, illetve mivel ez egy teljesen másik ország lesznek érdekességek.

Ma megpróbálom ezeket összegyűjteni. Először is a legfontosabb, hogy az általam nagyon utált galambok mellé megismerkedtem a sirályokkal.

Ezek a (galambokat is üldöző) madarak nem annyira kedvesek és aranyosak. Az ablakunkból kekszes dobozba bezárva lopták el a májkrémünket míg mi munkát keresni voltunk éppen. De többször láttuk azt, hogy ijesztően közel szállnak valakihez aki éppen eszik valamit. A kukákról pedig azt gondolják, hogy mind az övék. Amikor a galambokat kergetik, na akkor aranyosak. Illetve láttuk amikor topognak a füvön, az meg vicces, de szerintem amúgy nem kedves madarak.

Amikor szombaton a parton voltunk a galambokon és a sirályokon kívül egyszer csak feltűnt egy hölgy, vállán a papagájjal. Leült a mellettünk levő asztalhoz, rendelt egy teát, a madarának vizet, hogy ihasson, és kedvesen iszogatta a teáját. Gábor megkérdezte szabad e a madárról egy fotót készíteni, ennek eredménye a következő kép:

Egy kislány és az anyukája odamentek az asztalához, és Ő nagyon kedvesen ráérősen mesélt nekik a madárról. A kislány még enni is adhatott neki.

Furcsa még az, hogy itt mindent lehet. Az embereket nem zavarja, ha a harisnyájuk ki van szakadva, illetve itt mindenféle másságot elfogadnak. Ez persze jó is, mert az ember bármit felvehet, nem nézik meg, nem nevetik ki, és lehet bundát húzni strandpapucs mellé mindenféle szívbaj nélkül. Ezekről a momentumokról nem készítünk képeket, de ha valaki majd meglátogat minket az első nap észreveszi a nagy "szabadságot". Ez itt a teljes szabadság városa:-)

És most vissza a lakásokba.

A wc-ben és a fürdőszobában nem kell meglepődni ha csak egy zsinórt találsz, ez a villanykapcsoló. Én első alkalommal ezen elcsodálkoztam, de akkor furcsa volt a két csap a mosdókagylón, mára már nem zavar a használatuk.

Nincs róla képünk, de itt szinte mindenhol szőnyeg van. Az emeletes házban ahol most lakunk mindenhol padlószőnyeg van, kivéve az erkélyt. Szerintünk a konyhába, wc-be és a fürdőbe nem logikus, de mégis van.

És jöjjön a szavazás nyertese. A lakás ahol élünk különböző mágikus elemekkel van felszerelve. Jézus és Buddha egy falon teljesen jól megfér, talán a rózsaszín festés miatt, de úgy tűnik nincs köztük vita. A lakás különböző helyein összekötött csomóba rakott száraz növények vannak, és jöjjön a legérdekesebb:

A termosztátot és konnektort védő fokhagyma. Második hete lakunk itt, és ez azóta itt pihen. Mi nem merünk hozzányúlni. Aki tudja mire való pontosan, írja meg.

További szép estét!

Az egyik kérés az volt, hogy mondjam el a nyertes lottószámokat a jövő szombatra, a másik pedig az, hogy meséljek az itteni étkezési szokásokról. A második kérés nyert, aki az elsőre tudja a megoldást, kérem vegyen be egy közös szelvénybe.

Amikor tartottunk kifelé a busszal és Gábor az igazak álmát aludta, én a mellettem ülő már több mint egy éve Londonban lakó hölggyel beszélgettem. Ő mondta, hogy miféle boltok vannak, mit hol lehet megvenni és ő mesélt nekem két eddig még általam nem ismert üzletről. Mondta azt is, hogy az itteni zöldségekből nem tud olyan levest készíteni mint otthon, én ezt itt még nem próbáltam, bár már jó lenne.

Amikor a busz bekanyarodott a Hostel utcájába láttuk, hogy 5 perce van a Tesco, szval az első két hétben nem volt kérdéses hol vásároljunk. Mivel akkor konyhánk se volt, majdnem minden nap voltunk valamilyen boltban.

Első és legfontosabb amire rájöttünk az első pár napban, hogy az itteni Tesco saját márkás termékei nem olyanok mint otthon. Vagyis, itt ehetőek, finomak, és nem a legalja az. Az eladók nagyon kedvesek, segítőkészek, és ha nézel rájuk mint egy hülye, mert nem érted amit mondd, akkor sem kezd el arcokat vágni, és ami a legérdekesebb, mosolyog, és nem az van az arcán, hogy mennyire utálom a munkámat. Ezt pár bejegyzéssel visszább már írtam, hogy itt nincs az a rohanás, sietés ilyesmi, vagy csak mi még nem voltunk olyan helyen, bár a munkát kivéve (vagyis, hogy még nem dolgoztunk itt) elég sokfelé megfordultunk.

Amikor még a Hostelben laktunk egy-egy buszos kirándulás keretében felfedeztük a másik két nagy áruházláncot is.

http://www.sainsburys.co.uk/sol/index.jsp

és http://www.asda.com/

Mind a két helyen hatalmas a választék, vannak saját márkás termékek és ami meglepő volt, nekem úgy tűnt olcsóbbak mint a tesco. A mi viszonyítási alapunk fő részét az képezi, hogy mindenhol megnézzük, hogy a Russian standard vodka (amit még Moszkvából ismerünk) hol mennyibe kerül. Mert a kenyér és tej meg ilyesmik, azok általában mindenhol ugyanannyiért kaphatóak. Ja és rengeteg fajta van belőlük.

Ami itt még szokás, és nekem nagyon tetszik, hogy olyan akciók vannak, hogy 1/2 ez azt jelenti, hogy 1 fontért 2 darabot veszel belőle, meg 1/3 esetleg ilyesmik. Külön ki vannak írva, hogy minek mennyivel kevesebb az ára, és tegnap voltunk egy olyan boltban ahol az volt kiírva, hogy ugyanez a termék a Tescoban mennyibe kerül.

Most amíg iskolások vagyunk, csak a legszükségesebbeket vesszük meg, de azt már látom, hogy azok a zöldségek amiket otthon Csabán nem volt lehetőségünk megvenni, itt azt is ehetünk. Olcsóbban hozzá lehet jutni. Konkrétan az ilyen előre becsomagolt különféle salátákra értem. (madár, rukola, stb.)

Szintén meglepő dolog a fair trade termékek széles választéka, még a Tescoban is, nemcsak a kedvenc bioboltunkban. És nem drágábbak.

Amiről már írtam, hogy itt mindenből van előre elkészített dolog is, ezeket mi nem esszük, de majd a teszt kedvéért írok róla és megkóstoljuk a későbbiek során. (Gábor alig várja)

Feladtam a váltogatást. Mindent úgy számolok, hogy a heti 40 órás minimálbérhez vonatkoztatok mindent. Elvileg 6 font (kicsit több, de így könnyebb számolni) a minimálbér. Szval az nagyon kicsit felkerekítve heti 250 font, egy hónapra 1000.

Mindent úgy számolok ki, hogy hány órát kell dolgozni, hogy ez vagy az meglegyen. Egy kávé (közepes, legyen mondjuk Latte) egy jó helyen kevesebb mint fél óra munka ára. Egy pizza elvitelre, nagy méret és közepes feltételezésű (itt érdekes mert sok helyen úgy van, hogy fizetsz egyet és kapsz hozzá mégegyet) 1,5-2 munkaóra között van. Egy sör (és tegyük hozzá, hogy itt az drága) 1/3 munkaóra. Persze boltban véve, kocsmában még nem voltunk. Egy kenyér 1/6 munkaóra és az alapvető élelmiszerek szintén ilyenkörül vannak.

Egy studio lakás (egyszobás lakás, itt így nevezik) albérlete egy hónapra rezsivel együtt kb 60%-a a fizetésnek. Brightonban persze, Londonban azt mondják drágább. Azt számoltuk, hogy egy másik 60%ból (hiszen mi ketten vagyunk, és reményeink szerint mind a ketten dolgozni fogunk) ésszerű keretek között (nem dohányzunk) meg lehet élni kényelmesen. Úgy, hogy eszik az ember mindent rendesen, eljár tornázni is akár meg ilyesmi. Na, azt hiszem ez volt a fő ok ami miatt kijöttünk. Otthon akármennyire is szerettük volna ez nem volt meg.

És most jöjjenek a csodák.

3 db fair trade ananász fél óra munka áráért.

Asdában vett Cider 16 perc munka (akciós volt)

és a legkirályabb, amit még sose láttunk:

Fél óra munka áráért, nagyon akciósan az Iceland-ben. (Ahol a készlet 70%-a fagyasztott árú.

Amikor gondolkodtunk azon, hogy vajon hol is kezdjük meg az új életünket Gábor mindig azt mondta, hogy Anglia nem jó, mert ott sokat esik az eső.

Aztán amikor már Brightonról volt szó konkrétan, megtudtuk, hogy nem is esik annyit.

Jelenthetem majdnem teljes 21 nap után, hogy eddig mindösszesen kétszer esett az eső, amikor megérkeztünk és költöztünk, és amikor átköltöztünk ide. Még egy nap volt amikor nem volt jó idő, de éppen akkor esett amíg iskolában voltunk, mire a tanításnak vége lett már javult a hőmérséklet.

Szóval az idő jó. Még nincsen szezon, de ha süt a nap az emberek kimennek a partra. Így történt ez szerdán.

És a mai napon is:

Minden kis részen ami szabad volt emberek ültek, feküdtek, napoztak, a sétányon pedig özönlöttek:

Minden falatozóban, bárban, kávézóban tele voltak az asztalok, és úgy tűnt az egész város kinnt van a parton.

Aki eljutott az írás közepéig (most van), attól elnézést szeretnék kérni, de 2-3 napig nem volt netünk, így emiatt szünetelt az írás. Pedig az események zajlottak ezerrel.

Először is nagyon szépen végigjártuk a hetet az iskolában, és rájöttünk, hogy még két hétig jó lesz így, hogy iskola utána néhanap egy kávé a kedvenc helyünkön.

A bolt mellett egy eléggé forgalmas kereszteződés van, nézelődni is jót lehet. A kávé pedig mindig finom:-)

Folyt. köv.

Mivel szombattól új helyen lakunk, így hétfő reggel egy másik útvonalon indultunk az iskolába. Most nem kell buszozni, mert a város központja melletti kerületben lakunk. 10 perc gyaloglással beérünk a város szívébe, és a tenger is max 15 perc, a vasútállomás 5 perc. Az új útvonalon az iskola 13 percre van tőlünk, az egyetlen baj, hogy felfelé a városban levő dombok egyikére, így mindig túlöltözünk a reggeli induláskor.

3/4 útnál rátaláltunk az egyik legjobb boltra itt Brightonban.  Tele van bio és fairtrade dolgokkal, és nagyon  aranyos. Mivel állandó akcióban bármilyen kávé 1,20 így ma reggel itt kávéztunk iskola előtt.

Az iskola. Egy domb tetején van, szemben egy templommal. A templom mellett az út mind a két oldalán egy egy kis temető van, nagyon régi sírkövekkel és szarkofágokkal. Itt szoktak kutyákat és gyerekeket sétáltatni. Vannak padok és szemetesek, hogy tisztaság maradjon. Amikor a suli előtt levegőzünk, akkor szoktuk látni, ahogy a kismamák minden erejüket összeszedve tolják fel a babakocsit a dombon, lefelé meg tartják, h ki ne szaladjon a kezükből.

Ebben a furcsa alakú épületben vannak az óráink a legfelső emeleten. A mi ablakunk nem látszik a képen, viszont én ha kinézek rajta a tengert látom. Ha szép idő van, néha inkább arra szeretnék figyelni mint a tanárnőre.

Annyi történt még, hogy tegnap megvettük Gábor első angliai cipőjét, aminek nagyon örültünk mind a ketten, és ami ma feltörte a lábát. Holnap ismét iskola, nekem utána írás, pénteken pedig nem 3 hanem 6 teljes óra hosszat fogjuk tanulni az angol nyelv szabályait. hajrá nekünk.

A mai napnak a tanuláson kívül egy fő feladata volt. Megtalálni azt a boltot ahol meg tudjuk venni a csövet a zuhanyzáshoz. Aztán hazahozni, felszerelni és várni, hogy a főbérlőék örüljenek neki, nem szedessék le velünk azonnal.

A megfelelő boltban rá is akadtunk, és hazahoztuk. Nagyon érdekes kis szerkezet, és otthon elég nehéz lenne elképzelni, hogy valakinek szüksége lehet rá. A mellékelt kép mutatja, hogy elsőre a hallgatózás (sztetoszkóppal) jut eszébe. Mivel Gábor nem hallott benne semmit úgy gondoltuk inkább felszereljük. Megadva ezzel az esélyt a rendes fürdésnek és hajmosásnak. Ha már nem kell figyelni a vízszámlát, az esőerdők figyelembe vételével persze, zuhanyozzunk. Jobb mint a kis kancsóval locsolgatni magunkat. Anno valamelyik ásatáson (pl. Bátaszék, vagy Paks-Gyapa) jó volt kis kancsóval mosakodni, de ez itt mégiscsak Anglia. Adjuk meg a módját.

A szerelés fő része Gábor feladata volt, én a dokumentálásban segítettem, és szurkoltam.

A tegnap már bemutatott palackot leszerelte, és nagyon ügyesen rácuppantotta a gumicsövet a csapokra. Voltak olyan pillanatai a szerelésnek amikor azt hittem letöri csapostul kádastul az egészet, de végülis megoldotta.

Az eredmény: víz folyik egy zuhanyfejből, így lehet normálisan fürdeni.

Szval, meghallgatván és megfogadván a reggel mindíg bölcsebb az esténél mondást, és két nap elteltével azt kell, hogy mondjam: annyira nem rossz itt lakni, mert a főbérlők tényleg kedvesek meg jófejek, DE

-várom már, hogy csak saját magunk legyünk

-és várom már, hogy ne nézzen rám hol a Pápa vagy egy Buddha

-és fokhagymával is csak a konyhába találkozzam, ne a villanykapcsoló mellett. (erről is van képünk, megfelelő szavazatszám után, ha akkora rá az érdeklődés, feltesszük)

További szép estét!

Olivér lelőtte a poént, mert csak a végére akartam leírni, na mindegy.-)))

Szval tegnap reggel sietősen összepakoltunk (ha később jelentkezel ki akkor az súlyos pénzekbe kerül) és a csomagjainkat hátrahagyva elhagytuk a hostelt.

Délután fél 5kor költöztünk be az új kis társbérletünkbe. Az eső (mivel költöztünk) esett, így az idő nem volt annyira vidám.

Egy kedves Fülöp szigeteki pár adta ki nekünk a lakása egy szobáját, addig míg nem találunk sajátot. Lakást csak akkor tudunk majd magunk keresni, ha lesz munkánk, addig pedig ide költözünk be, mert itt mégiscsak olcsóbb mint a hostelben, és lehet végre főzni.

Aki annak idején járt a pesti albérletünkbe az tudja hogy az sem volt egy szépség, de amikor beköltöztünk visszasírtam.

A konyha az aranyos, azzal nincs baj, csak ez a fura angol szokás, hogy itt is padlószőnyeg van. Ezt nem értjük. Van saját kisszekrényünk, meg  a hűtő és a fagyasztó fele is a mienk. (Ma már vásároltunk is bele dolgokat végre)

A szobánk kicsi, és az első vendégágyon töltött éjjel után úgy döntöttünk a földön alszunk majd. Az ok az ágy belső lejtése, egész éjjel kapaszkodtunk. Gábor az ágy egyik én a másik szélén próbáltam be nem gurulni középre. Szval ma estétől az új nagyon nagy takarónkkal a földre terített 4-5 cm vastag matracon fogunk aludni, remélem végre jól.

Jöjjön a legnagyobb dolog a fürdőszoba. Mindenki tudja, hogy az angoloknál két csap van a kádban is. Egy a hideg és egy a meleg víznek. Ugye opcionális alapon ki lehet választani, hogy hideg vagy forró vízzel szeretnél kezet mosni ilyesmi. Itt egyszerűen nincs zuhany. Esmeralda (a főbérlő) elmesélte, még amikor megnéztük a lakást, hogy kb 2000 fontba kerülne azt megcsináltatni, így maradt ez a megoldás. Persze hála Busai Attila pajtásunknak tudjuk, hogy pár fontért (reméljük 5 alatt) lehet venni olyan átalakítót amivel egyszerűen lehet ebből közös csövet zuhanyfejjel együtt csinálni. Holnap addig nem jövünk haza, míg nem szerzünk egy ilyet. Az Ebay-en is lehet venni, de nem szeretnénk még napokat azzal tölteni, hogy rá várunk. Én ugyan mostam hajat mielőtt elindultunk a Hostelből, de Gábor sűrűbben szokott mint én.

Naszóval kipakoltunk, van netünk is, holnap lesz zuhanyfej reméljük, nagyobb baj már csak nem jön. Majd egyszer mosolyogva fogok erre visszagondolni, ma ezt csak a Cidernek köszönhetem. Még nem tartok ott, hogy mosolyogni tudjak sokat rajta. De élni kell, szval ki kell bírni.

Miután bevásároltunk hazacipeltük a dolgokat és nekiláttunk az egy hete áhítozott paprikáskrumplinak. Az Asdában csak néztünk mint a vett malac, hogy mennyiféle krumpli is van, próbáltunk olyat választani ami jó lesz. Főznivalót vettünk. Kicsit sárgább mint a otthoni, de sebaj. Kolbászt otthonról hoztunk bele és pirospaprikát is. Így ez egy fúziós étel lett, de sztem nagyon jól sikerült. Levesestányérban a krumpli, bögrében a cider és ez az első itteni igazi ebédünk. (a tányér és a bögre már a saját háztartásunk részét képezi) Gábornak is ízlett, Esmeralda pedig még nem kóstolta meg. A Buddha az ablakban meg csak nézett.

Holnap iskola, újra kezdődik egy hét én meg folytatom majd a mesélést. Vannak még érdekes dolgok.

Ezen a héten elkezdtünk iskolába járni. Ebben az a jó, hogy újra rendszer költözött az életünkbe, hiszen még három hétig minden délelőttöt iskolában töltünk. Reggel 9-15-re megyünk és 12-30-ig tanulunk. A csoportunkban törökök, olaszok és egy brazil fiú van. Nagyon szórakoztató, mert nem csak a magyar akcentus a fura. Minden pénteken dolgozat, meg beszélünk sokat, ilyesmi.

Az iskola mellett elmentünk abba a kávézóba is ahol majd dolgozni szeretnék. Ezeket kóstoltuk meg.

A sütemény is nagyon finom, de a Latte és a Mochacino igazán remek volt.

Voltunk sokat a tengerparton, de amikor az angolok már egy szál pólóban vannak, mi még pulóverben fagyoskodunk. Észre lehet venni, hogy amint egy kicsit is süt a nap a tengerpartot ellepik az emberek. Kinyitnak a standok, sütnek, főznek, szórakoznak.

A munkakeresés halad, de nekem még van pár hetem a bibliográfiával, azután én is belevetem magam. Egy kép a munkakeresésről:

Ebben az utcában lakunk most, és én nem tudtam, hogy Gábor fényképez. Örültem a napsütésnek.

Lett egy új hobbink azzal, hogy nem a központban lakunk. A buszozás.

Mivel van bérletünk a hétre és itt tiszták, gyorsak, pontosak a buszok, szokásunk lett, hogy felülünk egy buszra és elmegyünk az egyik vagy a másik irányban a végállomásra. Jártunk már 4 vagy 5 végállomáson, érdekesek, és így jól meg lehet nézni a várost. Vannak olyan részek ahova nagyon szeretnénk költözni, de egy olyat is láttunk már ahova annyira nem. A következő kép egy szép környékről készült mert vannak olyan helyek, ahol nagyon törődnek ezekkel a kis kertekkel. Amikor még otthon voltunk és láttunk ilyen brit műsorokat, hogy a mini kertjüket mennyire nem tartották rendbe, el sem tudtuk igazán képzelni, hogy mért nem. És néha tényleg így van, de a mellékelt szobrok is mutatják, hogy van aki igenis foglalkozik a kertjével és a művészetet is szereti.

Holnap elköltözünk a következő ideiglenes lakhelyünkre, aztán reméljük hamarosan már valami saját bérlésű lakásban hajthatjuk álomra a fejünket.

Amikor egyetemisták voltunk mind a ketten egyáltalán nem okozott gondot az, hogy egész nap fennt lenni, este bulizni és ezt így napokig, hetekig, évekig. Mert hozzá tartozott a léthez. Amikor Észtországban vagy (én rövidebb ideig, Gábor kicsit hosszabban) Moszkvában voltunk ott sem volt ezzel baj.

Most az új életünkben a hostel amiben lakunk ilyen emberekkel van tele. Rajtunk kívül. Nevetünk azon, hogy már mennyire mások azok az igényeink amik a "mindennapi életet" jelentik. Már nem örülünk annak ha éjjel beszélgetnek, vagy kiabálnak vagy bulizni mennek-jönnek a szobánk előtt. Már tudjuk, hogy mi nem fogunk így tenni, és ilyenkor az ember nehezebben viseli.

A hostel-beli ágyunk

Gábor szerint a legviccesebb rész a szobában az, hogy az ágykeret sokkal nagyobb mint a benne levő matrac. Első este a fűtéssel voltak gondjaink. Lementünk szólni, hogy mért nincs, erre mondta hogy mér bekapcsolta. Szakaszosan megy. Mert itt nem érzik hideget annyira hidegnek mint mi. Tegnap sütött a nap délután, már-már jó idő volt, este nem is fűtöttek. Mi meg fáztunk. Mi még bakancsba megyünk az utcán, van aki pedig zoknit sem hord. Még nem álltunk át:-))

Még egy hétig lakunk itt, aztán megkezdjük az új társbérletünket egy Fülöp-szigeteki házaspár lakásában a kisebbik szobában. hajrá nekünk.

Amikor szombaton megjelent a kisbusz ami kihozott minket ide Brightonba már nagyon izgatottak voltunk. Folyamatosan azon agyaltunk, h mégiscsak jól döntöttünk és majd minden jó lesz. Előre elterveztünk mindent, és menni fog, mert otthon sem voltunk elveszett lelkek, meg mégiscsak megéltük eddig is az életünket. Szóval örültünk, és izgatottak voltunk.

A buszos kiutazás érdekes dolog. Amikor azt hiszed, hogy te nem tudsz aludni, mert egy egészen új dolog vár rád, akkor jössz rá, hogy, bizony hogy tudsz, bármilyen helyzetben:-) Én még Bécsen túl sosem voltam, mégis a nagyobb részét az útnak átaludtam. Valószínűleg ebbe benne van a költözés és a pakolás fáradtsága is.

Amint megérkeztünk a Csalagúthoz onnan kezdve vált tényleg kézzel foghatóvá az egész. átérve Angliába persze, hogy esett, de ez így volt jó. Megbeszéltük, hogy kellett az eső, mert ettől csak jobb lesz.

A szállásunk két hétig egy Hostel a város egyik külső negyedében. Van egy aranyos szobánk, magunk vagyunk.

Az első napok a csodálkozással teltek el. Nagy nehezen megszoktuk a buszokat, hogy mindig a másik oldalra kell nézni, de tetszik. Az emberek jófejek, és a legfurcsább a mosolygás. Van segítségünk is, nagy köszönet érte nekik.

Iskolába iratkoztunk, hogy az angol tudásunk jobb legyen, lakást kerestünk és a munka van soron.

Az egész kezdésről, mindenről ami ide vezetett minket és persze a remélt folytatásról szól majd ez az írás.